A Kovács család sosem gondolta volna, hogy egy átlagos hétköznap reggel ilyen váratlan fordulatot vehet. Már előző este hallották, hogy a bejárati ajtó zárja furcsán kattog, de nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. „Zárcsere Budapest” – ütötte be gyorsan Kovács András a telefonjába, miközben felesége, Márta idegesen toporgott mellette, kezében a munkatáskájával. Most azonban, amikor már mindenkinek indulnia kellett volna, kétségbeesetten álltak az ajtó előtt, ami egyszerűen nem volt hajlandó kinyílni.
A három Kovács gyerek – Petra, Balázs és a kis Zsófi – először még viccesnek találták a helyzetet. Petra, a tizenhét éves gimnazista már látta is maga előtt, hogyan meséli majd el a barátainak, hogy miért késett az első óráról. Balázs, aki hatodikos volt, titokban örült, hogy esetleg lemarad a matekdolgozatról. A hétéves Zsófi pedig izgatottan ugrándozott fel-alá, mintha ez lenne a nap legszórakoztatóbb része.
„Fél órán belül itt leszek” – ígérte a zárszerelő a telefonban, de ez sem nyugtatta meg Mártát, aki fontos reggeli megbeszélésre készült. András próbálta oldani a feszültséget, és előkereste a konyhai széket, hogy mindenki le tudjon ülni. „Na, gyerekek, csináljunk ebből egy kalandot!” – javasolta, bár hangjában érződött némi kényszeredettség.
A várakozás perceiben mindenki másképp reagált. Márta folyamatosan az óráját nézte és emaileket küldözgetett a telefonján, magyarázkodva a késés miatt. András megpróbált viccelődni, bár poénjait csak Zsófi díjazta hangos kacagással. Petra a szemét forgatta, és közben az Instagramot görgette, Balázs pedig azon morfondírozott, vajon meddig húzhatja az időt, hátha mégis megússza a matekdolgozatot.
Amikor végre megérkezett Szabó József zárszerelő, azonnal látszott rajta a profizmus. Rutinos mozdulatokkal vizsgálta meg a zárat, majd sajnálkozva csóválta a fejét. „Ez bizony teljesen tönkrement” – közölte. „A henger el van törve belül. Szerencse, hogy nem tegnap este történt ez, különben kint rekedtek volna.”
A szerelés közben kiderült, hogy József igazi történetmesélő. Miközben dolgozott, szórakoztatta a családot különböző zárakkal kapcsolatos kalandjaival. Mesélt olyan esetről, amikor egy idős néni macskája szorult be két ajtó közé, és olyanról is, amikor egy bank széfjének javítása közben véletlenül beindított egy riasztót, ami miatt kivonult a TEK.
Az idő lassan telt, de József ügyesen dolgozott. A gyerekek lassan elfelejtették az iskolai kötelezettségeiket, és tátott szájjal hallgatták a szerelő történeteit. Még Márta is elmosolyodott néha, pedig ő volt a legidegesebb a késés miatt. András pedig jegyzetelt – nem akart még egyszer ilyen helyzetbe kerülni, ezért felírta József elérhetőségét és a karbantartási tanácsait is.
Másfél óra után végre kattant a zár. József büszkén mutatta meg az új szerkezetet, amely „sokkal modernebb és biztonságosabb, mint az előző” volt. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor az ajtó kifogástalanul működött. A gyerekek már rohantak volna, de András megállította őket: „Előbb köszönjük meg szépen József munkáját!”
A család tagjai sorban kezet ráztak a zárszerelővel, még Zsófi is, aki egy rajzot készített neki várakozás közben – egy mosolygó ajtót ábrázolt, természetesen. József nevetve tette el a rajzot a szerszámosládájába, „Ez lesz a legkülönlegesebb fizétésem a mai napon” – mondta kacsintva.
Végül mindenki elindult a maga útjára. Petra végül csak a második óráról késett, Balázs legnagyobb bánatára mégis meg kellett írnia a matekdolgozatot (bár a tanára megengedte, hogy óra végéig maradhasson), Zsófi pedig sztárként vonult be az osztályába, ahol azonnal mesélni kezdte a nagy kalandot. Márta ugyan lekéste a reggeli megbeszélést, de a főnöke megértő volt, különösen miután meghallotta a történetet.
Este, amikor a család újra összegyűlt a vacsoraasztalnál, már nevetve emlegették a reggeli kalandot. András filozofikusan jegyezte meg: „Látjátok, néha a legváratlanabb helyzetek hoznak össze minket igazán.” Márta egyetértően bólintott, majd hozzátette: „De azért remélem, hogy a következő családi élményünk nem egy újabb zárcserével lesz kapcsolatos!”
